NAGY DOLOG!

Sok van az Ember Élete során.

  1. A Saját Születésünk, azaz 1 gyerek születése - NAGY DOLOG  - a Szüleink Életében, vagy ha van Testvérünk -, nekik is. - Nekünk is Nagy Dolog a Születésünk, csak akkor még nem igazán tudunk róla. "Tudatlanok Vagyunk."
  2. NAGY DOLOG, hogy "rá vagyunk bízva" a Szüleinkre -, hogy etessenek, gondozzanak, felneveljenek. - Mindenkit másképp etetnek, gondoznak, nevelnek! stb. - Pontosan úgy, ahogy ehhez az ÉLETÜNK-höz szükséges! - Mert a szülők, testvérek, rokonok, és az összes kapcsolatunk az Életünk során - úgy fognak Velünk viselkedni -, amire Nekünk szükségünk van - a fejlődésünkhöz, az Életünkhöz. - Csak azt elég nehéz elfogadni, ha rosszul bánnak Velünk. - (Ez már 1 másik téma - lentebb.)
  3. Visszatérve a témára - NAGY DOLOG: - Bölcsibe - oviba - iskolába járni - azaz megkezdeni - kilépni a családból, a megszokott környezetből! - Ezek is "nagy dolgok" a gyerekek életében! - Főleg a mai gyerekeknek! Mert azt kell csinálni, amit mondanak! - Sokan pszichológiai megrázkódtatásokat élnek át! - Ezeknek az eleven-, hiperaktív gyerekeknek szótfogadni "nagy dolog"!
  4. Nagy dolog, NAGYON NAGY DOLOG - 1 gyerek életében - ha BÁNTALMAZZÁK! - Akár az ovis társaik, de főleg az iskolatársak! - Fizikailag megverik, vagy csúfolják, piszkálják - szóban - azaz "lelki terror" alatt tartják. Kigúnyolják, kiközösítik, csak azért mert valamiért nem szimpatikus a többieknek, vagy csak 1 részüknek. Azért, mert pl.: szeplős, vagy vörös hajú, vagy szemüveges, vagy rossz tanuló, vagy jó tanuló, vagy túl jó gyerek, vagy valamiben más mint a többi. - Ezeket az inzultusokat a legtöbb gyerek fél megmondani a szüleinek, tanárainak. - Emiatt pszichológiai-lelki problémáik lehetnek előbb-utóbb! - (Velem is előfordult az ált. iskolában 5-8. osztályig - vidéken, annak idején a '60-as évek végén. Mert szeplős voltam, kicsit vörös hajú és nem túl szép, ja és jótanuló. - A szomszéd faluból odajárók - állandóan csúfoltak, csipkedtek, röhögtek, elvették a figyelmemet az órán, hogy ne tudjak odafigyelni. - Soha senkinek nem mertem róla beszélni! - Most itt mondom el az olvasóknak először.) - (A Lányommal is előfordult, csak Ő meg merte mondani Nekem. Én szóltam a tanárnőjének. Ezért át is vittem másik iskolába. Ott már jó volt!) - MEGOLDÁS LENNE ERRE AZ ÓRIÁSI PROBLÉMÁRA: - Ha bekameráznák az iskolákat, az osztálytermeket - és az osztályfőnöki órákon levetítve az osztálynak! - Kiválogatva az inzultusokat, verekedéseket - megmutatva -, magyarázatot kérve a gyerektől és a szülőtől - a viselkedéséért! Kizárva az iskolából! - 2-3 iskolából kizárnák, utána megtanulna viselkedni, vagy - magántanuló lehetne - és a többieknek pedig nyugalma lehetne!
  5. MÉG NAGYOBB DOLOG! - Amikor az 1-ik, vagy a másik, vagy mind 2 szülő - NEM FOGADJA EL A GYEREKÉT - VAGY FORDÍTVA, A GYEREK A SZÜLŐT! - Akár gyerek kortól, akár felnőtt korban bármikor. Csak azért mert másképp viselkedik, más mint Ő! - Persze alkalmazkodni kell egymáshoz! - De miért kellene pont olyannak lenni? Még akkor se, ha történetesen ugyan abban a hónapban (ua. jegyben), vagy még esetleg ugyan azon a napon is születtek. - Hiszen MINDANNYIAN MÁSOK VAGYUNK! Mások a szüleink! - ÖNISMERETRE - ÖNURALOMRA - SZERETETRE ÉS ELFOGADÁSRA VOLNA SZÜKSÉG! - Ahelyett, hogy állandóan bántják egymást - főleg szóban! - Így "egymás idegeire mennek", kikészülnek! Kész idegroncs lesz mindenki 1 ilyen családban! - Aztán meg jönnek a testi betegségek, és senki nem tudja, hogy miért nem gyógyulnak, vagy csak nagyon lassan. (Sajnos - ebben a témában is érintett voltam/vagyok. Ha elmondom, milyen Életem volt, nem hiszik el.) - Előbb-utóbb - a kapcsolatok szakadása történik, vagy így... vagy úgy... - De amíg 1x csak ez bekövetkezik, addig is - ILYEN CSALÁDBAN ÉLNI, AZ NAGYON NAGY DOLOG! - Nagyon megerőltető, fájdalmas, idegfeszítő dolog!
  6. És van még 1 szintén NAGYON NAGY DOLOG! - Amikor a partner, a szerető, vagy házastárs - először szóban bántalmazza, azaz "lelki terror" alatt tartja a párját - főleg a nőket -, de előfordul fordítva is! - Majd később - testi fenyítésben részesítik a párjukat, a társukat. Ez főleg verésből áll, az egyik személy veri a másikat. Verekedésről szinte szó sincs, mert a másik fél nem mer visszaütni. Még nem hallottam róla! - Rajtam kívül! - (Engem 2x pofozott meg a férjem a 70-es évek eleje-közepén, alaptalanul, csak úgy, mert olyan kedve volt - részegen. Másodszor már visszaadtam, és 2 hét múlva elköltöztem albérletbe. - Mindig csak Neki lehetett - volna igaza! - Én ezt meguntam, otthagytam a szüleimnél Őt is és a 2,5 éves gyerekemet is. Ő 2 hét múlva visszaköltözött a Szüleihez. A gyereket 3 hónap múlva tudtam Magamhoz venni, amikorra - év közben - sikerült bölcsit találni Neki. - Na ez igen NAGY DOLOG ÉS BÁTORSÁG VOLT Részemről, hogy meg mertem lépni! - A többi nehézségről már nem is beszélve: egyedül felnevelni 1 gyereket, etetni, ruházni, taníttatni, nyaraltatni, stb. - akkor is megerőltető volt. Megj. Akkor váltunk el igazán, amikor Ő "elment"-végleg, addig, 33 éven keresztül rettegésben éltem. - Soha, semmiféle segítséget nem kaptam - a "hivatalos szervektől"!) - NAGY DOLOG LENNE, HA A NŐK - (esetleg férfiak) - TÖBBSÉGE - ÍGY HOZZÁM HASONLÓAN - KI MERNE LÉPNI A POKOLI KAPCSOLATÁBÓL! - Mind 2 változat - sajnos, hogy még mindig előfordulhat a 21.században a mai napig is! - Ezt csak az tudja, milyen NAGY DOLOG az ilyen helyzet, akivel megtörtént! - Mások számára ilyen nincs is.
  7. A GYEREK-BÁNTALMAZÁSOK - családon belüli-kívüli erőszak, pornó, stb. - EZ IS NAGYON NAGY DOLOG! - Szerencsére nagyon távol áll Tőlem, - ezért nem is tudok róla bővebben írni. - De borzalmas lehet azoknak a gyerekeknek!
  8. Az Alkoholizmus - Drogozás - Dohányzás - Arrogáns viselkedés - Bántalmazni valaki-valakiket - Lopni - Csalni - Hazudni - Lelőni Embert, stb. - Ezeknek az "Embereknek" - NAGY DOLOG - ha ki tudnak gyógyulni - ezekből a viselkedési formákból - Élet- helyzetekből! - Néha előfordul kevés %-ban - SEGÍTSÉGGEL -, de nagy többségben még úgy se!
  9. NAGY DOLOG volt még, amikor SAJÁT GYEREKEM SZÜLETETT! - Nehéz, fájdalmas -, DE NAGY BOLDOGSÁG VOLT! - Ő volt a legszebb a Világon!
  10. Az is NAGY DOLOG volt, amikor - UNOKÁM SZÜLETETT! - Ezt elmondani nem lehet -, csak átélni. Csak az tudja, akinek van. - Beszélni róla, vagy átélni/megélni, - 1 napon se lehet említeni.
  11. Az is NAGYON NAGY DOLOG, ha valaki lebetegszik. Azt mondják az orvosok, már nincs remény. - És mégis meggyógyul, felépül - teljesen. - Szinte megmagyarázhatatlanul. - Valahol, valakinek/valakiknek még szükség van rá! Még feladata van ebben az Életében - azért gyógyult meg! Pl.: Lehet, hogy tanácsot ad majd a többi beteg Embernek, hogy van remény!
  12. Az is NAGY DOLOG - néha -, mert van akinek természetes -, ha az EMBER - MER SEGÍTSÉGET KÉRNI! - Az Élete megoldásához, elakadásához! - És rájön akár Önmagától -, akár segítséggel, hogy az Életében csak akkor van/lesz VÁLTOZÁS, ha Ő SAJÁT MAGA VÁLTOZTAT - a nézetein - a hozzáállásán - a felfogásán - a megszokásain - az életmódján - az étkezésén - a munkáján - vagy a kapcsolatain is, stb. ahhoz, hogy változzon az Élete! - Ha van bátorsága hozzá, hogy ezeket meg merje lépni -, az az igazán NAGY DOLOG! - Mert sokan azt gondolják, - elmennek segítséget kérni, - és majd valaki megoldja a problémájukat. - Sajnos azt mindenkinek saját magának kell megoldani, és csak úgy lehet, ha változtat! - Mert ha mindent úgy csinál, ahogy addig -, akkor minden marad a régiben!
  13. És mi van még? - szép szóval: - A NAGY DOLOG! - A sz...s! Az! NAGY DOLOG! - Nagy dolog - Kis dolog - Evés - Ivás - Levegő vétel! - Élet - csak így együtt létezhet! -  Alapvető - Emberi - állati - szükségletek!  
  14. És még van rengeteg NAGY DOLOG - AZ ÉLETÜNKBEN! - Azért írtam a fentiekről - mert a 7. és a 11. Bekezdésen kívül - közeli érintett voltam - a 8.pont több része is előfordult a családban -, a többit pedig megéltem - megtapasztaltam (némelyiket sajnos!). - Mindenkinek mást jelent 1-1 NAGY DOLOG - Nekem ezeket!